22. hét

Húsvét utáni szorgos munkanapomon még alig dolgoztam 3 órát amikor az óvodából telefonáltak. Az én kicsi fiam bárányhimlős lett... láttam én már reggel a nyakán a piros foltocskákat, de azt hittem pókcsípés, mert máshol nem volt belőle. Tévedtem...

Hívtam az orvost, aki pár homeobogyót írt elő, zuhanyozást, és max szódabikarbónás lemosást, ha nagyon viszkednének a pöttyök. Melegen kellett tartani a kis beteget, és természetesen sehova nem mehetett. Főnököm "nagyon boldog volt"  a hír hallatán, de ez nem érdekelt különösebben, de azt nagyon sajnáltam, hogy az óvodai anyáknapi ünnepségből is kimaradtunk.

Mindig meghatódom az anyáknapi műsorokon. Hiába hallom ugyanazokat a  verseket és dalokat immár 10 éve, a szemeim könnybe lábadnak minden alkalommal. Kiskamasz lányom osztálya is tartott anyáknapi ünnepséget. Jött a két nagymama is. Mindenki az ünnep méltóságához kireszelkedve jelent meg, kivéve engem. Én  farmernadrágban voltam. Ennek egyetlen oka volt: Csak farmer kismama nacim van, ami feljön rám.... igaz, meglátogatott  egyik rég nem látott gimis barátnőm és hozott jópár pocakos nadrágot, de a fele a combomnál megakadt a próbák során... így nem tudnak hasznosulni. Ezekből a nacikból  kettő az enyém volt, még András idején hordtam az utolsó hónapokban, de most az sem jött rám..... mennyit híztam én? Totál önutálat vett hatalmába... ezt az önutálatot fokoztam az ünnepségen is: Nem elég, hogy tehén vagyok, még kellően felöltözni sem tudok ezmiatt. Mindenben úgy nézek ki mint egy hodó. Ráadásul még púsposan is kezdtem járni. Biztosan a súlypont eltolódás miatt, de ez nem vígasztal...

Szóval az ünnepségen a legeslegesleghátsó traktusba vonultam. A telefonomat kikapcsoltam, a zsepit bekészítettem az előadás elött. Aranyosak voltak a kis maflák. Nem tudták mit kezdjenek magukkal, vigyorogtak, szöveget felejtettek vagy tévesztettek, de ez nekem jól jött, mert oldották a megríkatós versek hangulatát.... ennek elenére azért kellett a zsebkendő. Körbe néztem a teremben, de látszólag csak én küzdöttem a könnyeimmel. A többi anyán semmi meghatottságot nem fedeztem fel. Lehet, hogy terelésből az otthoni vasalnivalóra gondoltak? Ezzel én is próbálkoztam, de nem sikerült... Naná, hogy nem sikerül, ha ilyen szép verseket hall egy édesanya:

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?


Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?


És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?


Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
- Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

Ugye, hogy milyen megható, gyönyörű vers? Én most is elsírtam magam ahogy ide biggyesztettem és újra olvastam... és nem foghatom a terhességi hormonokra! 

Elhatároztam, hogy ezt a verset kinyomtatom és valahova kiteszem egy jól látható helyre. Amikor a bitang kölykökkel nem bírok és úgy érzem a hajam hullik, és  a neveléstől megfáradtan a fejemet verném a falba, majd elolvasom a verset és újjult erővel vetem magam az anyaság adta feladatokba.... remélem beválik.